CIKKEK CSILLAGJEGYEK          
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Cikkek

Heti tarot-előrejelzés: szerelmi lázban égünk

Alig pár napja tartottuk, az angol hagyományokból átvett Valentin-napot. Itthon a szerelem, a szeretet és persze a szerelemesek ünnepeként ismerjük. Megajándékozzák egymást a párok, sőt a legötletesebbek egy romantikus vacsorával és apró kedvességgel készülnek a párjuknak. Egyre kell törekednünk: fenntartani az érdeklődést, sőt megerősíteni a szerelmi viszonyt.

A hét száma a nyolcas, ami a tarot-ban az Erő lapja. A bennünk lévő erő már olyan méreteket is képes ölteni, hogy akár egy oroszlánt megszelídítsünk. Ezek után már nem is kihívás, ha arra kell ügyelnünk, hogy megtartsuk a legnagyobb lángon az éppen izzó szerelmünket.

Pénz
Az anyagi helyzetünkben ezen a héten komoly és pozitív események várhatóak. Nem kell ehhez mást tennünk, mint nyitott szemmel járni és észrevenni azokat a lehetőségeket, amelyekkel élnünk kell. Ha hallunk egy jobb állásajánlatot, vagy ötletet kapunk egy vállalkozásra, akkor hajlamosak vagyunk a változatás „energiáját” elnyomni magunkban és inkább beletörődni az adott szituációba. Ezt nevezik megakadásnak, megrekedésnek, ami maga után vonzza a különböző rontások, átkok és blokkok kialakulását. Ezek elkerülése végett inkább merjük megtenni a kellő lépéseket, ne féljünk, és ami a legfontosabb ne akarjunk mindent azonnal. Ha a változás útjára is lépünk, készüljünk fel rá, hogy nem fog egyből a sült galamb a szánkba repülni. Tettek és cselekedetek – csak ezekkel leszünk képesek megváltoztatni azt a kialakult helyzetet, amivel már régóta küzdünk. Most, amikor fény látszik az alagút végén, kár lenne parlagon hagyni az ilyen kedvező alkalmakat. A lehetőségek, amikor a szemünk előtt vannak, sokszor hajlamosak vagyunk nem észrevenni őket. Ilyenkor arra van szükség, hogy valaki felnyissa a szemünket és fejbe kólintson, hogy: „Ez egy szuper lehetőség, csak használd ki!” – most ez legyen egy figyelmeztetés.

Szerelem
A szerelmesek ünnepe kellően rózsaszínné tette a magánéletünket. A kialakult ködtől még talán máig nem látjuk tisztán azt, hogy mi van a párkapcsolatunkban és egy kissé álomvilágban élünk. Addig gond egy szál se, amíg ez az álomvilág tart és csak a jót tapasztaljuk meg, de amikor kezd rémálommá válni és sorra előtűnnek a hibák, a problémák, amik előtt ott állunk kezünket széttárva, mert nem tudjuk, hogy mi tegyünk, akkor megtapasztalhatjuk a legmélyebb poklokat is. Hiába akarjuk olykor a problémákat eltusolni és tudomást se venni róluk, akkor is azok már pedig ott vannak, maximum csak gyűlnek és gyűlnek. Viszont tisztában kell azzal is lennünk, hogy ez nem egyenlő a problémamegoldással. Ahhoz, hogy legyenek terhek, nehezítő tényezők a magánéletünkben, ahhoz az is szükséges, hogy kezünkbe vegyük végre az irányítást és elkezdjük a saját életünket élni. Ehhez nem kell más, mint most hasznosítani a tarot által mutatott energiákat. Egyszóval erőt venni magunkon és tudatosítani magunkban, hogy képesek vagyunk még az oroszlánt is megszelídíteni – ha akarjuk. Azok, akik jelenleg a szinglik életét élik, jobb ha egy kis önvizsgálatot tartanak és feltérképezik azokat a pontokat, a saját életünkben, ahol kicsit gyengébbek és erősítésre szolgálnak.

2014.02.16. 22:14, AstroWorld Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2025.05.10. 11:52
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
2015.12.26. 20:29
2015.10.29. 17:47
2015.10.29. 17:41
2015.10.25. 21:00
2015.10.25. 20:58
2015.10.25. 20:57
2015.10.18. 21:25
2015.10.18. 21:24
2015.10.18. 21:21
2015.10.18. 21:14
2015.10.11. 22:35
2015.10.11. 22:33
2015.09.29. 12:43
2015.09.29. 11:59
 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

AstroWorld - Minden jog fenntartva

tumblr hit tracking tool

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!