CIKKEK CSILLAGJEGYEK          
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Nyilas csillagjegyűek jellemzése

NYILAS CSILLAGJEGYŰEK JELLEMZÉSE

Ha november 22-e és december 21-e között születtél, akkor Te bizonyára nyilas jegyű vagy! Tudtad, hogy a csillagjegyed szinte mindent elárul rólad? Pedig ez így van, és ez több száz, több ezer éves tudomány. Tudd meg, hogy a csillagjegyed szerint milyen vagy!

A csillagjegyek úgy alakultak ki, hogy az ókorban a Napot körülvevő, látható sávot tizenkét csillagképbe sorolták. A csillagképek onnan kapták a nevüket, hogy régen az egymáshoz közel levő csillagokat összekötötték, és valamilyen emberhez, állathoz vagy tárgyhoz hasonlították. A csillagok mozgás közben álladóan közelednek és távolodnak, ezért a csillagképek örökös változásban vannak, sok ezer év múlva talán már egészen más lesz az alakjuk, mint ma.

Uralkodó bolygó: Jupiter.
Elem: Tűz.
Fém: ón.
Ékkövei: ametiszt, opál, türkiz, hiacint, lazurit/lapis és krizolit.
Napja: csütörtök.
Számai: 3, 4, 5, 34.
Füstölőszere: cédrus.
Állatai: sas és az egyszarvú.
Színei: kék, sötétkék, királykék és bíbor.
Mottói: "Szabadnak születtem mint a madár!"; "Rajongok az újdonságokért!"; "Otthonom a nagyvilág!".

Erősségei: ambiciózus, életerős, lelkes, nagyvonalú, emberséges, jóindulatú, optimista, derűs, segítőkész, tájékozott, művelt, intelligens, ösztönző alkat, kockázatvállaló, lelkesedése határtalan.

Gyengeségei: kifolyik a pénz a kezéből, pontatlan, rendetlen, hangulatember, hajlamos a sznobságra, naiv, sértődékeny, hiszékeny,lázadó, csapodár, szétszórt és hajlamos arra,hogy az embereket a rang és cím után ítélje meg. Luxusra törekvő.

Karakter: Hisz az emberi jóságban, ezért mindenki felé nyitott. Nagyon meg kell bántani ahhoz, hogy megharagudjon. Nem jellemző rá a kicsinyesség. Vidámsága életörömöt és szüntelen derűlátást áraszt. Hamar a társaság középpontjává válhat. Mozgásigénye rendkívül nagy. Sportosan elegáns megjelenése elismerő pillantásokat hoz számára.

Fellépés: Dinamikus, sportos, ugyanakkor szexi. Tekintete nyílt, bizakodó. Megjelenése egyszerre előkelő és laza. Szereti megadni mindennek a módját, ezért semmit sem tesz a hétköznapjain: kedveli a szertartásosságot, az ünnepélyes külsőségeket. Állandóan tevékenykedik, nekiugrik bármilyen nehéz feladatnak. Tele van optimizmussal és energiával. Mosolyogva fogadja még a problémás helyzeteket is. A Jupiter bolygó égisze alatt született, ezért általában jellemző rá, hogy valójában nem találja sok nehézséggel szemben magát élete során.

Munka: Nem bírja a monotóniát. Érdemes mindig valami szokatlannal is megbízni, ha nem ért hozzá, akkor is nagy valószínűséggel meg fogja oldani. Mindig legalább tíz évvel előre gondolkodik, hatalmas tervei vannak és óriási energiája, hite. Legjobban az utazással kapcsolatos munkákat kedveli, a helyhez kötött munkakör elkedvteleníti. Nagy állat - és természetbarát, kiváló kertész és állattenyésztő lehet. Vonzódik a kultúrákhoz, valamint a zenével kapcsolatos foglalkozásokhoz is. Remek szervező és kitűnő csapatember. A legszívesebben családi üzletben, vállalkozásban vesz részt és legtöbbször nagyon sikeres.

Stílusa: A "szabad" stílust követi, s nem elkötelezett híve a divatnak. Eltérő és furcsa a ruhatára. Mindenféle ruházatot képes összeválogatni, csak átlagos ne legyen! Ruhái általában sportosak, kényelmesek és színesek. Nagyon fontos számára a minőség, csak márkás holmikat hord. Ha megjelenik valahol, oda a vidámság is megérkezik.

57 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.03.07. 07:19
Kaszás Ilona

 K öszönöm   Magamra  ismertem,,,hát  ilyen  vagyok....

 

Idézet
2013.05.10. 05:51
Mile-Király Beatrix

Az én Drága Férjemre ez annyira igaz! Derüs,optimista, sportos !

Idézet
2013.05.03. 07:29
Molly
Magamra ismertem.....majdnemmminden stimm
Idézet
2013.05.03. 07:27
Kovács Tamásné

Teljes mértékben igaz. :)

Idézet
2013.03.11. 11:20
Kis-Bivaly
Én úgy tapasztaltam az életem során,hogy rengeteg igazságot leírt ez a jellemzés! Nem minden úgy van,de kb. 95 %- ban igaz!:) Köszönöm!:) <3
Idézet
2013.02.28. 07:20
Stokimagdi

Hát nem tudom, nálam elég sokminden nem stimmel.

Idézet
2013.02.21. 07:56
Torma Istvánné

Halak jellemzését megkaphatnám ?

 

Idézet
2013.02.01. 15:09
monika

hat ez igy is van ez 95 % igassag en is nyilas vagyok :D

Idézet
2013.02.01. 12:32
Veronika

Kb 95%.ban igaz! Legalább is részemről!

 

Idézet
2013.01.31. 07:50
Kati

Ez igen ez mind szép es jo mi lehetne más!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2025.05.10. 11:52
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
2015.12.26. 20:29
2015.10.29. 17:47
2015.10.29. 17:41
2015.10.25. 21:00
2015.10.25. 20:58
2015.10.25. 20:57
2015.10.18. 21:25
2015.10.18. 21:24
2015.10.18. 21:21
2015.10.18. 21:14
2015.10.11. 22:35
2015.10.11. 22:33
2015.09.29. 12:43
2015.09.29. 11:59
 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

AstroWorld - Minden jog fenntartva

tumblr hit tracking tool

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!