CIKKEK CSILLAGJEGYEK          
KOS BIKA IKREK RÁK OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Halak csillagjegyűek jellemzése

HALAK CSILLAGJEGYŰEK JELLEMZÉSE

Ha február 19-e és március 20-a között születtél, akkor Te bizonyára halak jegyű vagy! Tudtad, hogy a csillagjegyed szinte mindent elárul rólad? Pedig ez így van, és ez több száz, több ezer éves tudomány. Tudd meg, hogy a csillagjegyed szerint milyen vagy!

A csillagjegyek úgy alakultak ki, hogy az ókorban a Napot körülvevő, látható sávot tizenkét csillagképbe sorolták. A csillagképek onnan kapták a nevüket, hogy régen az egymáshoz közel levő csillagokat összekötötték, és valamilyen emberhez, állathoz vagy tárgyhoz hasonlították. A csillagok mozgás közben álladóan közelednek és távolodnak, ezért a csillagképek örökös változásban vannak, sok ezer év múlva talán már egészen más lesz az alakjuk, mint ma.

Uralkodó bolygó: Neptunusz.
Elem: Víz.
Fém: platina.
Ékkövei: ametiszt, zafír, akvamarin, jade, fluorit, korall, lapis lazulit.
Állatai: minden tengeri élőlény.
Mottói: "Az élet álom és én álmodom!"; "Le kell győznöm a kétségeimet!".
Erősségei: együttérzés, önfeláldozás, intuíció, érzelmesség, segítőkészség, művésziség, szelídség.
Gyengeségei: féltékenység, befolyásolhatóság, álmodozás, passzivitás, hajlamos mártírrá válni, önfeláldozó.

Hobbijai: olvasás, versírás, festés, zenehallgatás, zeneszerzés, lakberendezés.

Sportjai: Imád úszni és futni. Igénye van a rendszeres testmozgásra. Szereti továbbá az evezést, vízisíelést, búvárkodást és távgyaloglást.

Ideális partnerei: Rák, Bika, Skorpió és Szűz.

Karakter: Jóságos tekintetével, lágy arcvonásaival, titokzatosan fénylő szemeivel, szép hajával, bájos mosolyával nagy hatást gyakorol a környezetére. Tekintete álmodozó. Egész lénye odaadást, kedvességet sugároz, jó vele lenni. Meghallgatja a lelki problémákat és mindig ott van, ahol segíteni kell. Súlyára időnként figyelnie kell, mert hajlamos lehet egy kis túlsúly felszedésére.

Fellépés: Laza,már-már hanyagnak tűnő járásával, erőtlen kézfogásával, visszafogott modorával bármilyen tömegben el tud vegyülni. Arcán csak ritkán látszanak valódi érzelmek, igazi halvérű, akit nagyon nehéz kihozni a sodrából. Szeret beszélgetni,de ha lehet,inkább a partnerét "vallatja", hiszen érdeklődő hallgatása által olyan titkokat tudhat meg,melyek mások számára rejtve maradnak. Segítőkészsége nem ismer határokat. A Halak csillagjegy alatt születettek a megtestesült lelki-segély szolgálat. Figyeljen oda, hogy szükségleteit ne hanyagolja el.

66 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.05.06. 13:24
Tüffi

Nálam minden stimmel, csak a férjem is hal és 22 éve vagyunk házasok! Ezzel elmondtam mindent. Nem mindig azt kell nézni, hogy melyik csillagjegy szülötte illik kihez, hanem alkalmazkodni kell egymáshoz!!!


2012.04.30 10:08
Böbe

„ Ez valahogy nem igazán fedi a valságot .:) Halak jegyében születem, de sem kövér, sem halvérű nem vagyok. A vizet csak nézni szeretem,fusson aki akar, inkább vezetek, a kézfogásom kemény,határozott jellem,makacsság, és ami még fontos, a gyerekeimen kívül senkinek nem engedek. :) A lelkisegélyszolgálat fedi a valóságot egyedül. Bár azt mondják 30-on túl már az aszcendens a mérvadó.

Az ideális parterről meg csak annyit Bika volt a férjem, már elváltunk.Igaz a Skorpió-val van egy teljesen külön világunk,de nem élnék vele egy fedél alatt.Úgy hogy lővésem sincs van e olyan jegy amelyi igazán passzolna hozzám. :)

Idézet
2012.04.30. 10:08
Böbe

Ez valahogy nem igazán fedi a valságot .:) Halak jegyében születem, de sem kövér, sem halvérű nem vagyok. A vizet csak nézni szeretem,fusson aki akar, inkább vezetek, a kézfogásom kemény,határozott jellem,makacsság, és ami még fontos, a gyerekeimen kívül senkinek nem engedek. :) A lelkisegélyszolgálat fedi a valóságot egyedül. Bár azt mondják 30-on túl már az aszcendens a mérvadó.

Az ideális parterről meg csak annyit Bika volt a férjem, már elváltunk.Igaz a Skorpió-val van egy teljesen külön világunk,de nem élnék vele egy fedél alatt.Úgy hogy lővésem sincs van e olyan jegy amelyi igazán passzolna hozzám. :)

Idézet
2012.04.27. 12:03
kelemen beáta

retentö modon igaz rám minden ez szintefélelmetes!de a vizet minden téren utálom kivéve amikor fürdök a  kádban!

Idézet
2012.04.27. 12:02
lengi1

A búvárkodást sosem próbáltam és nem is vonz,pláne a vizí sí.

Üszni szertek de a halat mint enni való pl nem szeretem.

A többi jellemző rám.

Idézet
2012.04.20. 09:34
suzi

en sem tudok uszni se nem szeretem a vizet futni nem szertek almodozni szerintem mindenki szeret es hamar fel huznak job ne idegesicsenek fel segito kesz vagyok ha meg erdemli mert o is segitet valamikor vanak bene igazak de a mi nem is igaz szerintem 

Idézet
2012.04.20. 07:38
kata

Na ebből rám semmi nem igaz.... :D

 

Idézet
2012.04.19. 07:21
judit

Halak vagyok de,nem szeretem a vizet ,nem tudok  uszni,es semilyen vizisportot sem kedvelek.Laza sem vagyok,es hanyagnak tuno jarasomsincs ,nem tudom kirol irtok ilyeneket.

Idézet
2012.04.16. 10:27
Andréj

Andréj.

02.21 születtem. Nem félek a víztől,tudok úszni,nem vagyok kövér és soha nem fogyóztam. Anno \\\\\\\\\\\\\\\"halvér\\\\\\\\\\\\\\\" A félszegség és én nem egy napon születtünk.Sőt a hallgatás,belenyugvás.de még a segítőkészség sem jellemző rám. Önfeláldozás?? Na ne. Ha értem valaki feláldozza magát talán én is teszek valamit. Passzivitás: Nem jellemző. A kézfogásomat sokan megreklamálták már és ha az emberke aki velem kezetfog. és számora antipatikus, többé nem nyújtja a békejobbját.. Állandóan nyüsgök és szeretek a társaság közepe lenni,mert kedvelik a humoromat. Ha valaki kihoz a sodromból (ami nagyon könnyű) megbánja még azt is,hogy megismert. Kimondottan utálok futni, Fusson az akit kergetnek.De nagyon otthon vagyok a zenében amit nem csak kedvelek,hanem művelem is.Ki illik hozzám? A felsoroltak közül a skorpió,bika,semmiképp a szűz jegyüek maximális előnyben.Nem kell vezetni,utálom a parancsolgatást és mindig tudom mit akarok. Véletlen sem látom rózsaszínben a világot a realitások embere vagyok. Sokan megkérdőjelezték már,hogy egyáltalán ebbe a jegybe születtem. Igen a \\\\\\\\\\\\\\\"halak\\\\\\\\\\\\\\\" jegyébe születtem,de aki jót akar az ne idegesítsen,mert úgyis ő húzza a rövidebbet.

Idézet
2012.04.16. 08:04
Elvira

A jellemzés az talált. Csak abban tévedtek, hogy az ideális társ az Ikrek csillagjegyű.

Idézet
2012.04.15. 12:48
zsuzsi

Rólam alkothatták meg ..bár azért bennem több van ennél...és a kézfogásom kijezetten erős.....a halaktól én is félek...riválisok? vagy mi???

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Legfrissebb cikkek
Friss bejegyzések
2025.05.10. 11:52
2016.03.08. 22:59
2016.02.21. 22:28
2016.02.10. 19:13
2016.02.07. 20:49
2016.01.07. 19:24
2015.12.26. 20:29
2015.10.29. 17:47
2015.10.29. 17:41
2015.10.25. 21:00
2015.10.25. 20:58
2015.10.25. 20:57
2015.10.18. 21:25
2015.10.18. 21:24
2015.10.18. 21:21
2015.10.18. 21:14
2015.10.11. 22:35
2015.10.11. 22:33
2015.09.29. 12:43
2015.09.29. 11:59
 
Regisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

AstroWorld - Minden jog fenntartva

tumblr hit tracking tool

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!