BAK CSILLAGJEGYŰEK JELLEMZÉSE
Ha december 22-e és január 20-a között születtél, akkor Te bizonyára bak jegyű vagy! Tudtad, hogy a csillagjegyed szinte mindent elárul rólad? Pedig ez így van, és ez több száz, több ezer éves tudomány. Tudd meg, hogy a csillagjegyed szerint milyen vagy!
A csillagjegyek úgy alakultak ki, hogy az ókorban a Napot körülvevő, látható sávot tizenkét csillagképbe sorolták. A csillagképek onnan kapták a nevüket, hogy régen az egymáshoz közel levő csillagokat összekötötték, és valamilyen emberhez, állathoz vagy tárgyhoz hasonlították. A csillagok mozgás közben álladóan közelednek és távolodnak, ezért a csillagképek örökös változásban vannak, sok ezer év múlva talán már egészen más lesz az alakjuk, mint ma.
Elem: Föld.
Mottói: "Csak magamra számíthatok! "; "A Kötelesség mindenekelőtt!".
Erősségei: türelmes, rendszerető, gyakorlatias, becsületes, szorgalmas, nagyon jó munkaerő, racionális, kötelességtudó és megbízható.
Gyengeségei: rideg, gyanakvó, munkamániás, hideg, érzelemmentes, merev, visszahúzódó, konzervatív, konok és lassú észjárású.
Hobbijai: Szeret olvasni, varrni, zenét hallgatni. Szívesen választ olyan elfoglaltságot, amely nem kötődik nagy társasághoz és amellyel időnként " indokolatlan " félre tud vonulni. Kedveli az üvegfestést, kerámiázást, kézművességet.
Sportjai: Ember legyen a talpán, aki rá tudja venni a sportra, hiszen mindig van valami kifogása, hogy kibújjon a mozgás alól. Ha mégis jut rá ideje, illetve ereje, az arisztokratikus sportokat kedveli. Ilyen a golf, a tenisz, a fallabda. Mentségére szóljon: hiába van farkasétvágya, hajszál vékony.
Ideális partnerei: Szűz, Rák és a Halak.

Karakter: Mozgása lassú és óvatos. Nyugodt jellem, mindent megfigyel. Koránál sokkal értettebb megjelenésű. Időnként szüksége van a teljes visszavonulásra, az egyedüllétre, s ezt feltétlenül meg kell hagyni neki. Ellenkező esetben menekülésre fogja a dolgot. Tartózkodó, zárkózott ember, aki azonban igen mély érzésű.
Fellépés: Sokáig szemlélődik, mielőtt konkrét tettekre szánná el magát. Inkább befelé forduló, nehezen oldódik fel az új helyzetekben, és az új emberek között. Megjelenése sohasem hivalkodó, inkább túlságosan is komoly. Öltözködése, eleganciája néha évekkel megelőzi életkorát. Nem tolakodó, gyakran tör rá a " bocsánat, hogy élek " vagy a " nem akarok zavarni " érzés és ez viselkedésében is megnyilvánul. Ha sokan emiatt kicsit sajnálják is, őszinte tekintetével velük is sikerül megkedveltetni magát. Visszahúzódó és csendes, nem szívesen helyezi magát előtérbe.
Munka: Nagyon megbízható, kötelességtudó, pontos, rendes munkaerőt ismerhetünk meg benne. Biztonságban érzi magát minden olyan területen, ahol előre meghatározott dolgokat kell követni. Rengeteg energiát fordít a feladataira, éjt nappallá téve képes dolgozni, munka közben észre sem veszi az idő múlását. Igen fejlett a diplomáciai érzéke, ezért az sem ritka, ha egész fiatalon vezetői pozíciót tölt be. Beosztottként igyekszik a legjobb tudását adni és szép lassan építgeti előre megtervezett karrierjét. Hajlamos lehet a morgásra, de a belső lázadásait mindig elnyomja, nem engedi felszínre törni, s ha kell, tűr.
Stílus: Mivel nem szeret kitűnni a tömegből, az egyszerű és praktikus öltözködés híve és sokat ad a minőségre is. Színekben inkább a sötét tónusok állnak közel hozzá. Eleganciájában van valami távolságtartó, hűvös komolyság. Jó állnak neki a pasztellszínek és a szürke is.

|
Hát..végülis 92%-ban igaz ^^"
nem mondom hogy nem szeretek mozogni, de tesin a felmérőket nagyon utálom..kosáréabda és kézilabda az jöhet de a 12 perces futás! :oo
meg mondjuk nincs annyira nagy étvágyam, de nem is vagyok "hajszál" vékony..nehogy azt higgyétek hogy valami 7 mázsás elefántvagyok, nem olyan normális alkatom van de semmiképp se mondanám magamra hogy hajszálvékony vagyok!
meg az hogy érzelemmentes? O.o még az állatoknak is lehetnek érzései akk pont csak a bakoknak nincs?! O.o
barátválasztásnál gyakran esten olyan hibába hogy elárult az illető...azóta inkább vigyázok hogy kit tekintek barátnak és kit nem :$
az mondjuk teljesen igaz hogy nem szeretek a figyelem, középpontjában lenni ^^"
ha más, idegen emberek között vagyok ,hát...akkor inkább nem szólok hozzá a témához csak ha kérdeznek tőlem..
tényleg nem szeretek annyira társaságban lenni, szeretek a szobámban olvasgatni vagy zenét hallgatni..
anyukám is mindig rámszól hogy ne itthon ücsörögjek hanem menjek el az egyik barátomhoz...
és ha nincs most kedvem?! :oo
amugy meglepődtem mikor olvastam azt a mondatot hogy "bocsánat, hogy élek" xd
nem egyszer mondtam már nem is egy embernek xd